Üzenet közül Medjugorje

Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben imádkozzatok velem, hogy a jó győzzön bennetek és körülöttetek. Kicsi gyermekek, különleges módon imádkozzatok Jézussal egyesülve az ő keresztútján. Foglaljátok imáitokba az emberiséget, amely Isten és az Ő szeretete nélkül tévelyeg. Legyetek imádság, legyetek fény és tanúk kicsi gyermekek mindazok számára, akikkel találkoztok, hogy az irgalmas Isten irgalmas legyen hozzátok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Mirjana Dragicevic-Soldo látnoknak 1981. június 24-től 1982. december 25-ig voltak mindennap jelenései. Az utolsó mindennapos jelenése alkalmával a Szűzanya rábízta a tizedik titkot és azt mondta neki, hogy ezentúl csak évente egyszer, mégpedig március 18-án fog megjelenni neki. Így történt ez minden évben. A jelenés 13:23-kor kezdődött és 13:27-ig tartott. A Szűzanya a következő üzenetet adta:
Drága gyermekek, Isten irgalmas szeretete által veletek vagyok. Ezért édesanyaként arra hívlak benneteket, hogy higgyetek a szeretetben. A szeretetben, amely a Fiammal való közösség. Szeretettel segítetek másoknak, hogy megnyissák szívüket, hogy megismerjék és megszeressék Fiamat. Gyermekeim, a szeretet teszi, hogy Fiam kegyelmével beragyogja szíveteket, növekszik bennetek és békét ajándékoz nektek. Gyermekeim, ha élitek a szeretetet, ha élitek Fiamat, békességetek lesz és boldogok lesztek. A szeretetben van a győzelem. Köszönöm nektek!
Drága gyemekek! Imádkozzatok és újítsátok meg szíveteket, hogy a jó, amit elvetettetek az öröm és az Istennel való egység gyümölcsét teremje. A konkoly sok szívet benőtt és terméketlenné váltak, ezért ti, kicsi gyermekek, legyetek fény, szeretet és az én kinyújtott kezem ebben a világban, amely Istenre vágyakozik, aki a szeretet. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Ez az idő legyen az imádság ideje.
Drága gyermekek! Fiamat, Jézust hozom nektek, hogy betöltse szíveteket békével, mert Ő a béke. Kicsi gyermekek, keressétek Jézust, hogy újra megszülessen szívetek csendjében. A világnak szüksége van Jézusra, ezért kicsi gyermekek, keressétek az ima által, mert Ő minden nap önmagát adja mindnyájatoknak.
Ma a Szűzanya ünnepi ruhában érkezett, karjában a kis Jézussal, és Jézus áldásra nyújtotta ki kezét, a Szűzanya pedig arámi nyelven imádkozott felettünk."
1998. szeptember 12-ei utolsó mindennapos jelenésekor a Szűzanya Jakov Čolonak azt mondta, hogy ezentúl évente egyszer fog megjelenni neki, december 25-én, karácsonykor. Így történt ebben az évben is. A jelenés 14:20-kor kezdődött és 6 percig tartott. A Szűzanya a következő üzenetet adta Jakov által:
Drága gyermekek, ma Fiammal a karjaimban szeretnélek meghívni mindnyájatokat, kérjétek a kis Jézustól szívetek gyógyulását. Gyermekek, szívetekben gyakran a bűn uralkodik, amely tönkreteszi életeteket és nem érezhetitek Isten jelenlétét. Ezért ma, ezen a kegyelmi napon, amikor a kegyelem kiárad az egész világra, adjátok át életeteket és szíveteket az Úrnak, hogy meggyógyíthassa kegyelmével. Csak tiszta szívvel élhetitek meg újra Jézus születését önmagatokban és születésének fénye be fogja ragyogni életeteket. Édesanyai áldásommal áldalak meg benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Ez az idő legyen átszőve békéért való imával és jócselekedetekkel, hogy érezhető legyen a Béke Királyára való várakozás öröme a szívetekben, a családjaitokban és a világban, amelynek nincs reménye. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
A Szűzanya 2023. október 25-ei üzenete Drága gyermekek! A gonoszság, a gyűlölet és a békétlenség szélviharai süvítenek a földön, hogy életeket pusztítsanak el. Azért küldött engem a Magasságbeli hozzátok, hogy a béke, az Istennel és az emberekkel való egység útján vezesselek benneteket. Kicsi gyermekek, ti vagytok az én kinyújtott kezem: imádkozzatok, böjtöljetek és ajánljatok fel áldozatokat a békéért. Kincs, amelyre minden szív vágyakozik. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
’Drága gyermekek! Erőteljes imára hívlak benneteket. A modernizmus be akar lépni a gondolataitokba és ellopni tőletek az ima és a Jézussal való találkozás örömét. Ezért, drága kicsi gyermekeim, újítsátok meg az imádságot családjaitokban, hogy édesanyai szívem olyan örömteli legyen, mint az első napokban, amikor kiválasztottalak benneteket és ti éjjel-nappal tartó imával válaszoltatok, a menny pedig nem hallgatott, hanem bőségesen ajándékozta a kegyelemnek e helyén a békét és az áldást. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.’’
Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben, a szívvel való imára hívlak benneteket. Kicsi gyermekek, legyen szívetek az imában felemelve az ég felé, hogy szívetek érezze a szeretet Istenét, aki gyógyít és mérhetetlen szeretettel szeret titeket. Azért vagyok veletek, hogy a szív megtérésének útján vezesselek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
   




To compare Medjugorje messages with another language versions choose
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ... 58 Következő>>

Szeretnetek kell ahhoz, hogy Isten szívetekben lakhasson.

`